ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Országos Dohányboltellátó Kft.: Átlépte az ezer milliárd forintos álomhatárt a trafikokat ellátó cég árbevétele, a profit is rekordot döntött

2024.06.03
9,53 milliárd forint nyereséggel zárta 2023-at a trafikok ellátásának monopóliumával rendelkező Országos Dohányboltellátó Kft. A cég évről évre óriási profitot hoz, és ezt néhány száz millió forint kivételével ki is veszik a tulajdonosok osztalékként. Így történt ez most is a frissen leadott éves beszámoló szerint, 2023-ban a nyereségből mindössze 130 millió forintot hagytak bent eredménytartalékban, a többi 9,4 milliárdot kifizették maguknak osztalékként. Ez egyben azt is jelenti, hogy rekordot ért el a cég, az eddigi legnagyobb nyeresége a 2022-es 8,3 milliárd forint volt. A nettó bevétel már egy éve is ostromolta az ezer milliárd forintos álomhatárt, most pedig át is lépte azt, a 2022-es 970 után ezúttal 1048 milliárd forint folyt be a kasszába. Igaz, ez még mindig csak 8 százalékos növekedés, vagyis a bevétel az infláció szintje alatt nőtt. A vállalat a 2015-ös alapítása óta eddig több, mint 45 milliárd forint nyereséget hozott (ebből 17,8 milliárdot az elmúlt két évben), a tulajdonosok ennek jelentős részét, 42,7 milliárdot vettek ki osztalékként kilenc év alatt.
(hvg.hu)
További információ:
Cookies Settings