ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Paks II. Zrt.: Minden céget kizártak Paks II. egyik hatalmas pályázatából

2019.09.10
Érvénytelen lett a Paks 2 biztonságos működését felügyelő, az úgynevezett irányítástechnikáról szóló tender – írja a Direkt36 a beruházást lebonyolító orosz Roszatom honlapja alapján. A tender több mint 100 milliárd forintba kerül, és az már a projekt kezdetétől konfliktust okozott a megrendelő magyar fél és a bővítést végző oroszok között. Az oroszok ugyanis maguknak akarták a munkát, a magyar kormány viszont nyugati beszállítót szeretett volna. A Roszatom oldalán most megjelent dokumentum szerint a még versenyben lévő német-francia csoportot és a dél-koreai konzorciumot is kizárták, mert a két konzorcium nem nyújtott be olyan referenciáról szóló igazolást. Korábban már kizárták a harmadik jelentkezőt, a brit Rolls-Royce és orosz tulajdonú Skoda JS konzorciumát is. Mivel egyetlen jelentkező sem maradt versenyben, érvénytelen lett a beszerzés. A beszállítót így valószínűleg egy megismételt eljárásban választják majd ki.
(168ora.hu)
További információ:
Cookies Settings