ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Szarvasi Agrár Zrt.: Gigaüzemet épített a magyar vállalat: külföldi piacokra törnek a hazai sajtokkal

2019.10.10
A Szarvasi Agrár Zrt. új tejüzeme létrehozására mintegy 442 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Vidékfejlesztési Program által meghirdetett két pályázatán. Szitó Imre, a teljes egészében magyar tulajdonban álló Szarvasi Agrár Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az új üzem megépítésére összesen 1,1 milliárd forintot fordítottak, a támogatás feletti rész 10 százalékát saját forrásból, a többit pedig banki hitelből finanszírozták. Az olasz technológiával felépült üzemben magyar ízesítéssel, olasz recept alapján fognak tehén- és juhtejből sajtokat előállítani. Az üzem 2020-2021-ra már teljes kapacitással fog működni, ezt követően évente 7,5 millió kilogramm sajt előállítását tervezik. Termékeiket a hazai mellett olasz és közel-keleti piacokra tervezik exportálni. Az alapanyagot a zrt. mintegy 800 darabos saját tejelő tehénállománya biztosítja, az állatok takarmányellátását a társaság GMO-mentesen biztosítja. A zrt. egyébként 2250 hektáron gazdálkodik, alapvetően gabonaféléket termelnek. A tavalyi árbevételük elérte az 1,5 milliárd forintot 125 millió forintos nyereség mellett. Az idei évre 1,6 milliárd forint árbevételt terveznek, a nyereség 85 millió forint körül fog alakulni a tejipari beruházás finanszírozása miatt. A zrt.-ben 90-en dolgoznak, az új üzemben kezdetben 6, a későbbiekben pedig 12 embernek biztosítanak munkát.
(agrarszektor.hu)
További információ:
Cookies Settings