ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Szegedi Tudományegyetem; Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Közhasznú Nonprofit Kft.: Biobank és korai rákdiagnosztika Szegeden

2019.10.09
Korai rákdiagnosztikát szolgáló kutatásokban vesz részt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), az erről szóló megállapodást október 8-én írták alá a felsőoktatási intézmény és a Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Közhasznú Nonprofit Kft. vezetői. Rovó László rektor közölte, az egyetem olyan forradalmi új technológia kidolgozásában vesz részt, amely a világ jelenlegi klinikai kutatásainak élvonalát képviseli. Pozsgay Csilla, a kft. ügyvezetője elmondta, korábbi vizsgálatok szerint az emberi vérplazmában egyedi képet mutat bizonyos molekulák megléte, egymáshoz viszonyított aránya, ami korra, nemre, egészségi állapotra jellemző. A kutatások célja, hogy a daganatos betegségek diagnosztikáját fejlesszék. Nyolc olyan daganattípust választottak ki, amely a legérzékenyebben mérhető ezzel a módszerrel. Első lépésként betegektől és egészséges önkéntesektől vett vérmintákból biobankot hoznak létre, amely később nemcsak ezt a projektet tudja aktívan kiszolgálni, hanem más kutatásoknak is hátteret biztosíthat. A kutatások protokolljának engedélyezése novemberben kezdődik, a mintagyűjtés pedig a tervek szerint jövő év elején indul. Pozsgay Csilla elmondta, az SZTE a módszert megalapozó kutatásokban is aktívan vett részt vett, és az anonimizált mintagyűjtés egyik centruma is a felsőoktatási intézmény lesz, de más partnerekkel is tárgyalnak. A nemzetközi tapasztalatok alapján egy minta begyűjtése, feldolgozása és biobankba helyezése 100-200 euróba kerülhet, tudatta az ügyvezető. Kitért arra is, hogy a vizsgálatok során nem egy-egy molekulát keresnek, hanem olyan mintázatokat kívánnak azonosítani, amelyek egy adott betegségre utalnak. A vérplazmát lézerrel világítják meg, a mintán áthaladó fény pedig egyedi infravörös mintázatot ad. A szakemberek reményei szerint a módszer hosszú távon szív- és érrendszeri, valamint neurodegeneratív betegségek diagnosztikája során is alkalmazható lehet.
(medicalonline.hu)
További információ:
Cookies Settings