ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Value Development Zrt.: Zeneoktatási projektre kapott közel 70 milliót, ám hét év alatt nem lett semmi az egészből

2025.07.14
A hivatalos válasz szerint még dolgoznak rajta, pedig a cég azóta nevet és profilt is váltott. 69 millió forintot kapott a Széchenyi Programból a Creabird Zrt. még 2018-ban, hogy megalkosson egy „innovatív” gitártanulási programot és tananyagot, ám a projekt azóta sem valósult meg – írja az Átlátszó. A cég 2017-ben kezdett neki új tervének: „A fejlesztésünk eredményeként létrejövő új metóduson alapuló tankönyv és applikáció olyan új szemléletből közelíti meg a hangszeres zene és a zeneelméleti szolfézs egyesített oktatását, ami átalakíthatja a húros hangszerek oktatásának jelenleg használt oktatási rendszerét” – hirdették a Stringboostra elkeresztelt projekt honlapján. Az egészre 107 millió forintot szántak, ennek közel kétharmadát meg is kapták az államtól egy uniós forrásokat felhasználó program keretében. Ám az Átlátszó arra jutott, hogy az azóta eltelt időben nem lett semmi nyoma annak, hogy a projekt megvalósult volna, ezért érdeklődtek a cégnél, ahonnan a következő választ kapták: „Jelenleg az eredeti tananyag továbbfejlesztésére várunk. Addig az app nem elérhető. Sajnáljuk, hogy most nem tudunk Önnek segíteni. Bízunk benne, hogy a fejlesztés hamar lezajlik, és hamarosan újra elérhető lesz az app”. További érdekesség, hogy a cég azóta teljes profilváltáson esett át.
(hvg.hu)
További információ:
Cookies Settings