ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

WIZZ Air Hungary Zrt.: Nyáron már a 2019-es kapacitásait kínálná a Wizz Air

2021.06.10
A járvány előtti, 2019-es szinten lehet a Wizz Air kínálata a nyári csúcsidőszakban a cég vezérigazgatója szerint. Váradi József azonban már óvatosabb, és nem bocsátkozik becslésekbe arról, mikor térhetnek vissza a régi kerékvágásba - írja az AIRportal.hu. A szakember a CAPA légiközlekedési tudásközpont Live elnevezésű online konferenciasorozatán beszélt arról, hogy tavaly a járvány előtti kapacitás 80 százalékát biztosították, most már csak 10 százalékkal maradnak el a 2019-es szinttől. Mivel a nyári csúcs idejére kevésbé lesznek szigorúak a korlátozások, képesek lesznek júliusban és augusztusban a két évvel ezelőtti szintre emelni a felkínált ülőhelyek számát. A vezérigazgató azt is elmondta, hogy a pandémia alatt a családokat és barátokat látogató utasok mindig is jelen voltak, az üzleti utasok viszont a korábbi válságok idején is eltűntek, majd visszatértek, ahogy a társaságok újra engedélyezték a céges utazást. Mivel az üzleti utasok jelenléte nem konstans, ezért a Wizz Air inkább a családlátogatókra és a turistákra akar fókuszálni.
(turizmusonline.hu)
További információ:
Cookies Settings