ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

2025.03.26

INTEGRÁL Zrt.; MATE; NBGK: Prémium libamáj antibiotikum nélkül: új fejlesztésben vett részt az egyetem

Antibiotikummentes, prémium libamáj-előállítás tenyésztés-tartástechnológiájának fejlesztésében működtek közre a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói, a konzorciumban megvalósuló kutatás az Integrál Zrt.-vel és a Nemzeti Biodiverzitás-és Génmegőrzési Központtal együttműködésben jött létre - közölte az egyetem az MTI-vel kedden. Közölték, hogy a közel 1,4 milliárd forintos összköltségvetésű beruházáshoz a konzorcium 831 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében, melynek forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A fejlesztés során kialakítják az optimális környezeti feltételeket a közlemény szerint. Célkitűzéseikben szerepel a megvilágítás, a telepítési sűrűség, a tenyészállományokban az ivararány, a takarmányozás és tartástechnológia révén egy emelt állatjólléti szinten működő tartás- és takarmányozás-technológia mind a tenyészállatok, mind a végtermékek esetében. A kidolgozásra kerülő technológiák gyakorlati alkalmazása jelentős megtakarításokat jelent a hízott liba ágazat számára, lényegesen javítva annak versenyképességét. A projekt Gödöllőn két helyszínen, valamint Kiskunfélegyházán zajlik, ahol a konzorcium 96 főt foglalkoztat, ennek köszönhetően legalább 96 munkahelyet tud megőrizni. A projekt által létrehozott komplex technológiai fejlesztés egyedülálló lehet mind hazai, mind pedig világviszonylatban - közölte az egyetem.


(profitline.hu)

2025.03.24

PICK SZEGED Zrt.: Látványos szakaszához ért a Pick építkezése

Többéves csúszással ugyan, de már épül a szegedi szalámigyár új üzeme. A Pick 2026-tól már az új üzemben szeretne termelni. Látványos szakaszába érkezett a Pick Szeged Zrt. beruházása. A Szabadkai úti gyár területén már több szintes magasságba emelkedett az az új épület, mely az üzem bővítését szolgálja majd. Az elmúlt 2 hónapban gyorsultak fel az események a telephelyen, jelenleg több mint száz munkás dolgozik a területen. Nem ment azonban mindig ilyen flottul az építkezés. Az üzem bővítését már 2018-ban tervezték, ekkor vásárolt ugyanis a szalámigyár száz hektár földet az ELI lézerközpont és a sztráda között. A zöldmezős beruházás helyett azonban végül úgy döntöttek, hogy a Szabadkai úton építik fel az új szalámiüzemet. Takács István, a Pick vezérigazgatója akkor azt mondta lapunknak, hogy ha érkezik a városhatárban lévő területre egy olyan ajánlat, amely a tulajdonosnak elfogadható, értékesíthetik azt. Azóta kiderült, hogy érkezett is ilyen ajánlat: 2023-ban eladták a szegedi önkormányzatnak, amely aztán a BYD számára adta tovább, ahol már el is kezdődött az elektromos autógyár építése. A Szabadkai úton sem indult meg az építkezés még évekig. Az új üzem területén lévő korábbi épületek elbontását, a beruházási terület előkészítését 2022 áprilisában kezdték meg, míg az építkezést 2023 júliusában indították el. A látványos rész, amikor már az útról is jól láthatóvá vált az új épület, illetve szemmel láthatóan nagy a mozgás a területen, mindössze néhány hónapja zajlik. – A beruházás kivitelezési ütemezésén valóban módosítanunk kellett. Ennek egyik fő oka az, hogy az elmúlt évek gazdasági folyamatai minket is a terveink átgondolására és átütemezésére késztettek. A projekt fenntartható és hatékony kivitelezéséhez néhány dolgot újra kellett gondolnunk, mielőtt belevágtunk volna a kivitelezésbe, és ez időt vett igénybe. De megtaláltuk a megfelelő megoldást minden területen, így a beruházás a minőségi és gazdasági elvárásoknak megfelelően valósulhat meg, és a csúszás ellenére az eredeti projektcélokat maradéktalanul teljesíteni tudjuk – tájékoztatta lapunkat a Pick Szeged Zrt. a csúszás okairól. A beruházás értéke 40 milliárd forint, amelyhez 10 milliárd forint támogatást ad a magyar kormány. Az új üzem közel 23 500 négyzetméter alapterületű és 26 méter magas lesz, ami a meglévő 63 méteres toronyhoz viszonyítva alacsonyabb, viszont alapterületét tekintve nagyobb. Többek között előkészítőhelyiségek, töltőhelyiségek, füstölő- és érlelőkamrák, szociális blokkok és irodák kapnak helyet az új termelőegységben, amely összességében nagyobb kapacitással bír, mint a Szabadkai úton már meglévő érlelőtorony.


(delmagyar.hu)

2025.03.21

Márka Üdítőgyártó Kft.: Legendás márka tér vissza az üdítők hazai piacára

Megkezdte a Traubisoda gyártását a Márka Üdítőgyártó Kft., ezzel a ’70-es és ’80-as évek ikonikus brandje visszatér a hazai üdítőitalpiacra. A Traubisoda visszatérése három, már ismert ízzel indul: a klasszikus szőlővel, annak cukormentes, zéró változatával, valamint egy kékszőlő ízű variációval. A Traubisoda gyártósorának a Márka felsőlajosi üzemében történő beindítása alkalmából megrendezett ünnepi rendezvényen Pécskövi Tibor, a Márka Üdítőgyártó tulajdonos-ügyvezetője kiemelte: társaságuk alapvető stratégiáját jelenti, hogy minél több magyar brandet integráljanak cégükbe, így nagy céljuk volt, hogy a Márka és a Gyöngy után egy újabb tradicionális magyar üdítőital-brandet vezessenek vissza a piacra. A 100 százalékban magyar tulajdonú, családi vállalkozásként működő Márka Üdítőgyártó Kft. 2025 elején kötött hosszútávú megállapodást a ’70-es és ’80-as évek meghatározó szénsavas üdítőitala, a szőlőízű Traubisoda gyártásának és forgalmazásának jogaira. A megállapodás ünnepélyes aláírására kedden Felsőlajoson, a Márka Üdítőgyártó Kft. üzemében került sor: az egyik legrégebbi magyar üdítőitalt, a Márkát 2007-ben a hazai piacra visszavezető és mostantól egy másik ikonikus magyar brandet, a Traubisodát is gyártó Márka Üdítőgyártó Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Pécskövi Tibor és a Traubisoda védjegytulajdonosa, Deres Szabolcs látta el kézjegyével a megállapodást. A megállapodás aláírása után pedig ünnepélyesen elindították a Traubisoda gyártósorát is. „Alapvető stratégiánk, hogy a magyar brandeket begyűjtsük, így nagy célunk volt, hogy a Traubisodát is a cégcsoportba tudjuk integrálni” – mondta Pécskövi Tibor az ünnepségen tartott beszédében. A Márka Üdítőgyártó Kft. vezetője emlékeztetett arra, hogy cégük elsőként a Márka üdítőt hozta vissza a piacra, majd több mint két éve a Gyöngy üdítőt, most pedig a szőlőízű szénsavas üdítőitallal, a Traubisodával bővült a hagyományos magyar brandekből álló kínálatuk. A cégvezető elmondta: a Traubisoda visszatérése három, már ismert ízzel indul: a klasszikus szőlővel, annak cukormentes, zéró változatával, valamint egy kékszőlő ízű variációval. A hagyományos receptúrán alapuló új termékkínálat egyik kiemelt eleme az egészségtudatos fogyasztók igényeit kiszolgáló cukormentes verzió. A vállalat célja, hogy az értékesítés 30 százalékát a zéró termékek tegyék ki. A Traubisoda újraindításával a Márka nem csupán egy jól ismert, nosztalgikus brandet hoz vissza, hanem egy magasabb minőségi kategóriába is pozícionálja a terméket. A jelenlegi piaci kínálattól eltérően a Traubisoda lényegesen magasabb gyümölcstartalommal készül, amely különlegessé teszi a hazai szénsavas üdítőitalok között. A Márka gyártási jogát 2007-ben megszerző, és ezzel a legendás brand életében új korszakot nyitó, az üdítőitalt 2017-től – a zöldmezős beruházással felépülő felsőlajosi üzemében saját gyártás keretében – előállító Márka Üdítőgyártó vezetője kiemelte: cégüknek az elmúlt hét év alatt sikerült eljutnia oda, hogy négy gyártó gépsorral közel megtízszerezte kapacitását, és jelenleg éves szinten 290 millió palackot képes legyártani. Mára a Márka választéka közel 200 terméket fed le, beleértve a szénsavas üdítőket, gyümölcsitalokat, ízesített vizeket és jeges teákat, továbbá a társaság palackozza az Adrenalin és Kobra energiaitalokat is. Ezzel a cég a hazai szénsavas üdítőitalok piacának második legnagyobb szereplőjévé vált, piaci részesedése meghaladja a 15 százalékot.


(mmonline.hu)

2025.03.21

FINO-FOOD Kft.: Európában egyedülálló, immunerősítő sajtot gyártanak Kaposváron

Allergénmentes tejre alapozott, immunrendszert támogató élelmiszereket fejlesztett ki a kaposvári Fino-Food Kft. és a Debreceni Egyetem közösen. Az egyik tejterméket csütörtökön mutatták be és kóstoltatták meg a sajtó munkatársaival. A gyógynövényeket tartalmazó sajt és a többi termék egyedülállónak számít az európai piacon. A Fino-Food Kft. és a Debreceni Egyetem által kifejlesztett tejtermékek új generációja egyértelmű élettani előnyöket kínál a fogyasztóknak, különösen azoknak, akik tejfehérje-allergiában szenvednek, és érdeklődnek az egészségvédő élelmiszerek iránt. Kiss Attila kutató, a Debreceni Egyetem tudományos főmunkatársa a mintegy 650 millió forintos projektet lezáró kaposvári eseményen elmondta, az volt az ötlet, hogy A2 alléllel rendelkező tejelő szarvasmarhák tejéből készüljenek ezek a termékek. Ez azért lényeges, mert az A2-es tej és az abból készült termékek nem váltanak ki allergén tüneteket. – A tejfehérje érzékenyek számára ez egy nagyon fontos lépés, hiszen jelen pillanatban nagyon kevés ilyen termék érhető el a piacon – hangsúlyozta a kutató. – Ezen felül az volt a tervünk, hogy antiallergén jellegű termékeket fejlesszünk ki és immunrendszer erősítővé tegyük ezeket. Bizonyos gyógynövényeket kevertünk a szarvasmarhák takarmányába. Igazoltan az A2-es tejet adó állatok egészségi állapota javult, és a tej is magasabb minőségű lett. Ezt a tejet használtuk fel a sajt, joghurt, kefir készítmények kialakításához, és kísérletek igazolták, hogy ezeknek a termékeknek egészségvédő hatásuk van – mondta Kiss Attila. A Debreceni Egyetem tudományos főmunkatársa arról is beszélt, a tengerentúlon, Amerikában sok ilyen élelmiszerrel lehet találkozni, Európában azonban kevés van, majdnem egyedülállónak számít a mostani fejlesztés. Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője az eseményen elmondta, a kereskedelemben elérhető hagyományos tejek és tejtermékek többsége A1 genotípussal jellemezhető szarvasmarhák tejéből származik, ezért allergizáló komponenseket tartalmaz. – Ebből adódóan nagy szükség mutatkozik az allergénmentes tejek és tejtermékek kifejlesztésére, bevezetésére, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a tejfehérje-allergiában szenvedők száma folyamatosan növekszik – hangsúlyozta. – A projekt során kidolgozott új termékeink nemcsak az allergiás tünetek megelőzésében segíthetnek, hanem azáltal, hogy egészségvédő komponenseket is tartalmaznak, hozzájárulnak a közérzet és az egészség javításához. Az allergénmentes jellegből adódóan egy fontos és egyre szélesedő célcsoport számára tesszük elérhetővé a mindennapi tejfogyasztást – tette hozzá Szommerné Egyed Linda. Az eseményen elhangzott, a boltok polcain egyelőre még nem lehet találkozni az új termékekkel, de azon dolgoznak, hogy minél többen megkóstolhassák majd a termékeket.


(sonline.hu)

2025.03.19

Continental Dohányipari Zrt.: Növekedéssel zárta 2024-et a sátoraljaújhelyi cég

Jelentős forgalomnövekedéssel és létszámemeléssel zárta a tavalyi évet a sátoraljaújhelyi Continental Dohányipari Zrt. - közölte a vállalat kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a dohányipari társaság létszáma egy év alatt 15 százalékkal nőtt, így a telephelyén üzemelő expandáló (dohánypuffasztó) cégek dolgozóival együtt a foglalkoztatottjainak száma december végére elérte a 750-et. Ezzel a cég a térség legnagyobb munkáltatójává vált. A vállalat belföldi és export értékesítésből származó bruttó árbevétele tavaly 84,5 milliárd forint volt, amely 9,5 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest. Bár végleges adatok még nem állnak rendelkezésre, a cég közlése szerint az adózás előtti eredmény várhatóan meghaladja majd az előző évi szintet. A társaság filteres szivarka termékeivel piacvezető pozíciót szerzett Magyarországon, Spanyolországban és Görögországban, emellett az exportteljesítménye is nőtt. A cigaretta exportja 80 százalékkal, a szivarka kivitele pedig mintegy 5 százalékkal emelkedett - írták. A sajtóanyag alapján a Continental tavaly 3,5 milliárd forintot fordított beruházásokra. A 2024-ben megvalósult fejlesztések közé tartozik egy a gyártóépületek korszerűsítését és napelemek telepítését magában foglaló 1,2 milliárd forintos energiahatékonysági program, valamint egy 1200 négyzetméteres raktárépület is a Pataki úti ipari parkban. A vállalat az idén további beruházásokat tervez, köztük egy 3600 négyzetméteres új készáru-raktár megépítését, amely várhatóan az év végén készül el. A Continental Dohányipari Csoport egy olyan rendszert működtet Magyarországon, amely a dohánytermesztés és -feldolgozás teljes folyamatait lefedi. A közlemény szerint céljuk, hogy a piac csökkenésének ellenére továbbra is hozzájáruljanak a magyar dohánytermesztési hagyományok megőrzéséhez. A Continental Dohányipari Csoport egy független, magyar családi tulajdonban álló magáncég, amely több európai dohányipari vállalatot egyesít. A 27 évvel ezelőtt Hódmezővásárhelyen alapított cégcsoport termékei Magyarország mellett harmincnál is több országban elérhetők. A cégcsoporthoz tartozik a szolnoki Dofer Dohányfermentáló Zrt. és a több mint 130 éves sátoraljaújhelyi dohánygyár is.


(profitline.hu)

2025.03.19

Márka Üdítőgyártó Kft.: 3 milliárddal támogatta meg a kormány a Traubi-gyárat

„A magyar üdítőital-piac egy ikonikus szereplővel bővül: a Traubisoda ismét elérhetővé válik a hazai fogyasztók számára. A 100 százalékban magyar tulajdonú Márka Üdítőgyártó Kft. 2025 elején megszerezte a legendás szőlőízű üdítő gyártási és forgalmazási jogát, így biztosítva a termék visszatérését a boltok polcaira” - jelentette be az Agrárminisztérium élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára a gyártósor ünnepélyes újraindításán, Felsőlajoson. Az államtitkári szalagvágás indokolt: a kormány különböző támogatásokkal több mint 3 milliárd forinttal támogatta a vállalkozást. A tárca közleménye szerint Tállai András kijelentette: „A hazai élelmiszerek iránti igény stabil, így a Traubisoda visszatérése nemcsak a fogyasztók számára, hanem a magyar gazdaság számára is előnyös lesz.” Az államtitkár szerint „profitálnak a sikerből többek között a magyar termelők, akik alapanyagaikat a gyártónak adják el, valamint a környéken élő munkaerő is.


(444.hu)

2025.03.18

Mecsek Baromfi Kft.: Kiváló minőség a tányérodon

A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget. A Mecsek Baromfi Kft. négy éve alakult azzal a céllal, hogy a hazai baromfiipar meghatározó szereplőjévé váljon. A vállalat ma már Magyarország ötödik legnagyobb vágóhídjaként működik, napi 40 ezer csirke vágásával és darabolásával, valamint két műszakos csomagolási rendszerrel biztosítva a folyamatos ellátást. A cég az Y cégcsoport részeként integrált rendszert működtet, amely magában foglalja a takarmánykeverést, a csirke- és pulykanevelést, valamint a feldolgozást és értékesítést is. A teljes gyártási folyamat átlátható és ellenőrizhető, így garantálja a fogyasztók számára a legmagasabb minőséget. A Mecsek Baromfi Kft. számára kiemelten fontos volt, hogy termékei megkapják a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, amely a tudatos vásárlók számára garancia a megbízhatóságra és a minőségre. „A KMÉ-védjegyet kiemelt alaptermékeink fogyasztói kiszereléseire kértük meg, köztük a csirkemellfilére, alsócombra, felsőcombra és a bőr nélküli combfilére. Ezeket vákuumcsomagolt és védőgázas kiszerelésben is kínáljuk” – mondta Keller Norbert, a Mecsek Baromfi Kft. üzemvezetője.


(privatbankar.hu)

2025.03.13

STÜHMER Kft.: Különleges magyar űrcsokoládé utazhat Kapu Tiborral a Nemzetközi Űrállomásra

Különleges magyar édesség, a Stühmer Pillanat Korfu. A HUNOR – Magyar Űrhajós Program és a Stühmer Kft. szerdai közleménye szerint együttműködésük – melynek részeként a magyar csokoládé is eljuthat az űrbe – 2024 áprilisában kezdődött, az egyeztetéseket követően pedig a Stühmer hivatalos támogatóként csatlakozott a magyar űrmisszióhoz. „Amikor először felmerült az ötlet, hogy csokoládét küldjünk az űrbe, elsőre lehetetlen kihívásnak tűnt. A NASA szigorú követelmények elé állított bennünket, hiszen az űrben tapasztalható különleges körülményeknek kell megfelelnie a felrepített csokoládénak” – idézi a közlemény Mazurka Évát, a Stühmer Kft. minőségirányítási vezetőjét. A megoldás érdekében a cég csapata többek közt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel (MATE) közösen kezdett el kísérletezni. A gyors kutatási folyamat után a vállalatnak egy részben saját fejlesztéssel sikerült létrehoznia egy olyan csokoládét, amely megfelel az extrém űrbéli környezet kihívásainak. Az alapot a Stühmer hagyományos Korfu szelete adta, amely összetételének és állagának köszönhetően ellenáll a nyomáskülönbségnek, a súlytalanságnak és a hőmérséklet-ingadozásnak is – tették hozzá. A közlemény idézi Csóll Pétert, a Stühmer Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét is, aki szerint a projekt a magyar kreativitás, az innováció és tradíció diadala. „Büszkék vagyunk rá, hogy a Stühmer egy kis darab Magyarországot is eljuttathat a világűrbe” – tette hozzá.


(hirado.hu)

2025.03.10

Soós Tészta Kft.: A cég megbízható minőséget nyújt

A magyar tésztagyártás egyik meghatározó szereplője, a Soós Tészta Kft., immár 26 termékével érdemelte ki a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet. A családi vállalkozás közel fél évszázados története a minőség és az innováció szoros együttműködéséről szól, amelynek eredménye nap nap után a vásárlók asztalára kerülő, kiváló minőségű termék. A Soós Tészta Kft. 100%-ban magyar tulajdonú családi vállalkozás. A cég hitvallása a hagyomány és a minőség megőrzése, miközben a korszerű és előremutató technológiák iránti elkötelezettségük révén a jövőnek is gyártanak. A minőségből soha nem adunk alább, ezt édesapánktól tanultuk. A KMÉ-védjegy megszerzése számunkra nemcsak egy elismerés, hanem annak a bizonyítéka, hogy a hagyományos értékeket és a modern technológiát ötvözve tudunk maradandót alkotni” – mondta Soós Brigitta, a vállalat kereskedelmi és minőségbiztosítási vezetője. A tudatos vásárlók számára egyre fontosabb, hogy olyan termékeket válasszanak, amelyek garantáltan jó minőségűek. A KMÉ-védjegy egy olyan tanúsítvány, amely szigorú ellenőrzési folyamaton alapul, biztosítva, hogy az adott élelmiszer megfelel a legmagasabb szakmai követelményeknek. „A fogyasztók egyre jobban figyelnek az összetevőkre és a minőségi tanúsítványokra. A KMÉ-védjegy mögött egy elismert szakmai szervezet áll, amely garantálja a termékek kiválóságát. Ez egyfajta biztosíték a vásárlók számára is” – tette hozzá Soós Brigitta. A vállalat célja a jövőben tovább erősíteni a hagyomány és az innováció egyensúlyát, hogy még több kiváló minőségű magyar tészta kerülhessen a vásárlók asztalára.


(penzcentrum.hu)

2025.03.07

Intersnack Magyarország Kft.: Harminc országba szállítja majd Győrből az új snackjét a cég

Megkezdte az új, burgonya alapú snackje készítését a győri üzemében a Chio-termékek gyártója. Az ún. oven chips gyártósora 8 milliárd forintba került, és szinte egész Európát ez a kemence szolgálja majd ki az új chipsszel. A berendezést Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Lukács Dénes ügyvezető közösen indította el. A vállalat az idén folytatja a napelemparkjának bővítését is, és együttműködési programot tervez helyi iskolákkal, illetve az egyetemmel. Az Intersnack Magyarország ügyvezetője az átadáson kiemelte, a győri gyár látja majd el szinte az egész vállalatcsoportot az új snackkel. Az oven chips fontos jellemzője, hogy nem olajban, hanem kemencében sütik, így a zsírtartalma 70 százalékkal kisebb a hagyományos chipsekhez képest. Az új gyártósoron naponta 10 tonna készül majd belőle. – „Ez az újfajta sütési módszer is jelzi az elkötelezettségünket a fenntarthatóság iránt. Nem csak az alacsonyabb zsírtartalom, hanem a repceolaj-felhasználás csökkentése is lényeges szempont volt a beszerzésnél. Ebben az évben 2,300 tonna oven chipset gyártunk majd, amiből kb. 2 millió zacskó kerül a magyar piacra.” A tizedik gyártósor átadása nyomán tovább nő a Chio termékeket gyártó Intersnack jelentősége Győr-Sopron-Moson megye, ill. a Kisalföld agrárgazdaságában. A vállalat jelenleg 552 magyar beszállítóval illetve partnerrel áll szerződésben. A termékeihez évente közel 15,000 tonna búzát vásárol a régió hatvan magyar gazdájától.


(markamonitor.hu)

Cookies Settings